Menekülttáborban nőtt fel a Hamász alapítója
Abdelaziz ar-Rantiszi, aki Gáza város központjában kedden épphogy túlélt egy izraeli rakétatámadást, a radikális palesztin Hamász mozgalom legharciasabb áramlatát vezeti. Az 55 éves férfi az öngyilkos merényleteiről ismert szervezet társalapítója és egyik legismertebb alakja. Míg a béna és csaknem teljesen vak Ahmed Jaszin sejk jelképes alak és szellemi vezető, Rantiszit a Hamász politikai fejének tekintik.
Dátum: 2003-06-10 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:03.064481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1947. október 23-án, Jebna arab településen született Rantiszinak 1948-ban kisgyermekként kellett elmenekülnie az újonnan alapított Izrael államból. Tizenegy testvérével együtt a Gázai övezet egyik menekülttáborában nőtt fel. Az UNRWA, a palesztin menekülteket segélyező ENSZ-ügynökség hán-júniszi menekülttábori iskolájának elvégzése után Egyiptomban orvostudományt tanult, majd a Gázi övezetben volt gyermekorvos. Rantiszi az 1980-as években politikai elkötelezettsége miatt összetűzésbe került az izraeli megszálló hatóságokkal. 1982-ben adócsalás miatt három hetet volt börtönben. Két évvel később eltiltották hivatásának gyakorlásától. 1987-ben, az első palesztin felkelés idején a Hamász egyik társalapítója volt. A szervezet létrehozásában állítólag az izraeli titkosszolgálatok is közreműködtek, hogy politikailag gyengítsék Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjét. Rantiszi számára az izraeliek több bebörtönzés után a Dél-Libanonban létesített - időközben megszüntetett - úgynevezett biztonsági övezetben jelöltek ki kényszerlakhelyet. Rantiszi mindeddig nem élt elrejtőzve, és gyakran újságírókat is fogadott Gázában. A keddi rakétatámadás után, a kórházban rajta elvégzett műtétet követően azok voltak első szavai, hogy "egyetlen zsidó sem fog Palesztinában maradni".
MTI - fidesz.hu