"A büntethetetlenség mítoszát le kell rombolni " + videó
Az őrizet első 24 órájában a terhelt és védője érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész rendeletére megtiltható - mondta Cser-Palkovics András pénteki sajtótájékoztatóján, melyen a "Tisztaság és gyorsítás" nevű törvénycsomaghoz beérkezett módosító indítványokat ismertette. Az alkotmányügyi bizottság alelnöke a kiemelt ügyek felgyorsítását célzó javaslattal kapcsolatban úgy fogalmazott: a törvénycsomag alkotmányos és demokratikus módon irányoz elő jelentős változásokat az eljárásrendben.
Dátum: 2011-06-17 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:51.292551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics emlékeztetett, hogy jelezték az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén, az Országgyűlés plenáris ülésén a vitában, és a sajtóban is, hogy meghallgatják azokat a szakmai véleményeket, amelyek segítik az eljárások gyorsítását, de egyúttal garanciákat is képesek beépíteni a javaslatcsomagba. Ezért benyújtottuk azokat a módosító indítványokat, amelyek ezeket a célokat szolgálják - tette hozzá.
A benyújtott módosítók közül az alkotmányügyi bizottság alelnöke azt emelte ki, mely szerint az őrizet első 24 órájában a terhelt és védője érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész rendeletére megtiltható. Hozzátette: amennyiben az ügyész a fentieket elrendelte, az ügyvéd nem lehet jelen védence első kihallgatásán sem. Ez a módosítás kivételként fogalmazódik meg a törvényszövegben - szögezte le a képviselő.
Ezzel összefüggésben Cser-Palkovics megjegyezte: mindez teljes mértékig összhangban van a Strasbourgi Bíróság döntésével is, melyet a Salvus kontra Törökország ügyben hozott. Itt a bíróság kimondta: ahhoz, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog kellően gyakorlati és hatékony maradjon, megköveteljük, hogy főszabály szerint a terhelt rendelkezésére álljon az ügyvédi segítség a kihallgatás kezdetétől fogva, hacsak a konkrét ügy egyedi körülményei alapján igazolható, hogy kényszerítő okok állnak fenn e jog korlátozására. Ezt a szövegszerű részletet emeltük be a bíróság ítéletéből a javaslatba, ezt tartalmazza az indoklás is - mutatott rá a képviselő.
Bánáti nyilatkozata nem a szakma véleményét tükrözi
Cser-Palkovics András a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének e héten tett nyilatkozataira reagálva elmondta: "elfogadhatatlan, hogy Bánáti János elfogultsággal és összefonódásokkal vádolta meg az ügyészséget és a bíróságokat, véleménye nem tükrözi sem a társadalom, sem a szakma véleményét." A politikus kérdésre azt mondta, a poligráf használatára vonatkozó tervezett passzusokban nem történik változás a módosító indítványok alapján. Hozzátette, úgy véli, a fideszes kezdeményezés a kérdést megnyugtató módon kezeli.
Az alkotmányügyi bizottság kedden nyújtotta be a parlamentnek az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló javaslatát, amellyel egyebek között megalkotnák a kiemelt jelentőségű ügy kategóriáját.