Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: Együtt kell működni a szomszédságpolitika területén

Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak a szomszédságpolitika területén meg kell találniuk a közös feladatokat és az együttműködés lehetőségét - hangsúlyozta pénteken Washingtonban Németh Zsolt külügyi államtitkár a Johns Hopkins Egyetemen tartott előadásában.


Dátum: 2011-06-17 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:22:55.004396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a transzatlanti együttműködés e területen történő elmélyítése, s az egységes uniós szomszédságpolitika kialakítása szempontjából kiemelt fontossága lesz szeptemberben annak a keleti partnetségi csúcstalálkozónak, amelyet az EU két egymást követő soros elnöke, Magyarország és Lengyelország közösen rendez majd.

Az Egyesült Államokban nagy érdeklődéssel fogadták azt a - több közép-európai ország, köztük Magyarország - gyakorlati felajánlását, hogy megosszák saját demokratikus átalakulásuknak a tapasztalatait az "arab tavasz" országaival - mondta Németh Zsolt az MTI kérdésére válaszolva.

Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség utolsó hete a transzatlanti együttműködés jegyében zajlik majd, mert Budapesten a Tom Lantos Intézet és Ronald Reagan szobrának felavatása mellett megtartják a Törvényhozók Transzatlanti Párbeszédének következő fórumát. Az eseményeken számos amerikai képviselő mellett várhatóan részt vesznek a jelenlegi és korábbi amerikai kormányzatok magas rangú tisztségviselői is.

Rendkívül sikeresként méltatta a magyar EU-elnökség hat hónapját az uniós szabályozás, a romapolitika és az energiabiztonság területén elért előrelépések miatt Pamela Quanrud amerikai külügyi helyettes államtitkár. A vezető diplomata hangsúlyozta, hogy Magyarország előbbre vitte a horvát csatlakozás ügyét is. Németh Zsolt pénteken az amerikai fővárosban Bill Moellerrel, a nemzetbiztonsági tanács igazgatójával és Nancy McEldowney helyettes külügyi államtitkárral folytatott eszmecserét.

Kapcsolódó elemek