Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tanároknak 12 havi bérre van szükségük

Elítéli a nemzeti erőforrás miniszter, hogy egyes intézmények határozott idejű szerződésekkel foglalkoztatják a pedagógusokat, akiknek így a nyári szünet idejére nem kell fizetést adniuk. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter erről a Hír Televízió Kontraszt című műsorában beszélt.


Dátum: 2011-06-20 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:08.067758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanév idejére szóló foglalkoztatás problémájára korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hívta fel a figyelmet, az érdekképviselet szerint országosan tanárok ezrei maradnak fizetés nélkül a nyári hónapokra.

A tanárok éppúgy 12 hónapos évet kell, hogy a fizetésükből átélhetővé tegyenek, mint a többiek. A nyári szabadság is tele van olyan munkákkal, ami miatt nyilván megfelelő bérezésre igényt tarthatnának, úgyhogy ezt, ha az önkormányzatok meg tudják tenni, akkor valószínűleg a jogi alap megvan. Elítélendő, hogy ez így történik - jelentette ki a Kontrasztban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

Kapcsolódó elemek