Kétszer 30 milliós hitel Magyar Bálint villájára
Újabb figyelemre méltó körülményre derült fény a korrupciógyanús közbeszerzési botrányok miatt magyarázkodó SZDSZ-es oktatási miniszter, Magyar Bálint és felesége ingatlanvásárlási ügyével összefüggésben. Mint a Magyar Nemzet megtudta, a politikus által eddig is elismert harmincmillió forintos OTP Jelzálogbank Rt.-től (Deák Ferenc u. 7-9.) felvett hitele mellett ugyanazon a napon - az akkor eladás előtt álló - II. kerületi Garas utcai lakására ugyancsak bejegyzett egy harmincmilliós jelzálogjogot az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. (Nádor u. 16.).
Dátum: 2003-06-11 07:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:04.877968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földhivatali adatok szerint a két tranzakció egyaránt 2003. március 12-én történt, nem sokkal azelőtt, hogy a kormány döntött a lakáshitelek felső, 30 millió forintos értékének felére csökkentéséről.
A Magyar Nemzet korábban már beszámolt arról, hogy Magyar Bálint 2003. február 20-i tulajdonlapi bejegyzéssel vásárolt 93,5 millió forintért egy budaligeti villát, a Zsolt fejedelem utcában. A vételár egy részét képezte a miniszter szavai szerint a Garas utcai lakásának eladásából származó 58 millió forint. Az erre az ingatlanra bejegyzett 30 millió forintos jelzálogot április 15-én törölték, miután a vevők 37 milliót kifizettek a végső árból Magyar Bálintnak.
Az oktatási minisztert a keddi lapzártáig a Magyar Nemzet nem tudta elérni.
Rogán Antal és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselők egyébként még nem kaptak választ arra a - miniszterelnökhöz intézett - kérdésükre, hogy az állami vezetők közül hányan vették igénybe a kedvezményes lakáshiteleket, mielőtt annak felső határát 15 millió forintra csökkentették volna.
Villányi-Kis - Magyar Nemzet