Audi-beruházás: alapkőletétel július 7-én
Július hetedikén teszik le a győri Audi gyár újonnan épülő üzemének alapkövét - derül ki az esemény meghívójából.
Dátum: 2011-06-20 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:18.181850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghívó szerint az ünnepségen Orbán Viktor kormányfő és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke is részt vesz.
Tavaly szeptember 3-án jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, hogy 2013-ig 900 millió eurós beruházással bővíti győri kapacitásait az Audi, így az ott zajló munka a járműgyártás teljes folyamatát lefedi majd, és ezzel közvetlenül 1800 új munkahelyet teremt. Az Audi gyárának bővítéshez 11,2 milliárd forintos támogatást kap a kormánydöntés értelmében, ami munkahelyenként 6 millió forintnak felel meg.
Az év elején arról írt a megyei napilap, hogy egy 2018-ban üzembe álló második ütem is szerepel a társaság terveiben. Az ezzel kapcsolatos kérdésre Thomas Faustmann most március elején úgy nyilatkozott: a járműgyártás bővítése után születik döntés arról, hogyan tovább, de jó, ha van szabad terület a fejlesztéshez.