Forintleértékelés: vesztes munkavállalók
A szakszervezetek nem osztják a munkaügyi miniszter véleményét, miszerint a forint leértékelésének nyertesei a munkavállalók lennének.
Dátum: 2003-06-11 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:06.411676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebben a pillanatban a munkavállalók vesztesei a forint leértékelésének, hiszen ezzel munkájuk is leértékelődik - fogalmazott a Magyar Nemzetnek Borsik János. Ismeretes: az intézkedést követően Burány Sándor úgy fogalmazott, hogy "a kormány döntésének legnagyobb nyertesei a munkavállalók". A munkaügyi miniszter szerint a forint leértékelésének elsődleges célja a versenyképesség javítása, ezáltal pedig a munkahelyteremtés volt. Az autonómok elnöke szerint az intézkedés két-három év múlva akár eredményes lehet, ám a "remény tényként való megfogalmazása" semmire nem garancia. A kormánynak ugyanakkor nem a munkavállalókra kellene terheket rónia a vállalkozások érdekében, hanem adó- és járulékpolitikája révén is ösztönözhetné a gazdaságot - tette hozzá Borsik. Az érdekvédő szerint az intézkedés tovább nehezíti az eleve feszültségekkel várt őszi bértárgyalásokat, ahol várhatóan kompenzációs igénnyel lépnek majd fel az autonómok.
- Szeretném tudni, miért jó a munkavállalóknak, ha munkájuk értékét csökkentik - summázott Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke hangsúlyozta, hogy noha a kormány a kerestek vásárlóértékének 25 százalékos emelkedését ígérte, most mégis ezzel ellenkező intézkedéseket hoz.
A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni az MSZP-vel választási együttműködési megállapodást kötő MSZOSZ véleményét is. Kordás László alelnök közölte, hogy a konföderáció jövő heti elnökségi ülésén alakítja ki véleményét a forint leértékeléséről.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu