Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szembenállás szimbóluma is volt a legendás focista" + képek

A zuglói önkormányzat emléktáblát avatott Varga Zoltán, a legendás labdarúgó emlékére. A keddi ünnepségen Papcsák Ferenc kiemelte: a táblával méltó emléket kívánnak állítani a sportolónak. Ugyanitt Csomós Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy Varga Zoltánt a szocialista rendszer alatt a besúgók a szembenállás szimbólumaként jellemezték. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2011-06-21 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:35.401838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csomós Miklós, Budapest sportért felelős főpolgármester-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy ma egy olyan emberre emlékezünk, aki egész életében lázadó volt, nemcsak a külvilággal, hanem saját magával szemben is. A politikus Varga Zoltán játékáról úgy fogalmazott: "könnyed mozgás és puha passzok jellemezték", látni lehetett, hogy szerette a futballt. Csomós Miklós kitért arra is, hogy a hatvanas években, az Aranycsapat és a Puskás-korszak után, rendkívül nehéz volt jó futballistának lenni, Vargának mégis sikerült. Hozzátette: a kiváló labdarúgó mégsem találta meg a helyét Magyarországon, ezért 1968-ban Mexikóvárosból nem tért haza. Ugyanakkor külföldön sem lelt nyugalomra - fűzte hozzá.

A sportért felelős főpolgármester-helyettes megjegyezte azt is, hogy a szocialista rendszer külföldön is folyamatosan megfigyelés alatt tartotta Varga Zoltánt, és véleménye szerint annál nagyobb elismerés ritkán jár egy embernek, mint mikor a besúgók a szembenállás szimbólumaként jellemezték a labdarúgót. Csomós Miklós dicséretesnek nevezte, hogy a sportoló még 65 évesen is futballmezt húzott magára.

Takács Tibor, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület elnöke elsőként köszönetet mondott Papcsák Ferencnek, hogy méltó emléket állított Varga Zoltánnak. A legendás labdarúgó pályafutásáról szólva arra emlékeztetett, hogy egy külföldi ifjúsági torna győzelmével teremtett lehetőséget önmagának az első csapatba való bekerüléshez. Fantasztikus rugó technikája és bámulatos cselei összehasonlíthatatlanok voltak - fogalmazott Takács, kiemelve: a Ferencváros a hatvanas években négy bajnokságot nyert, és egyetlen magyar csapatként Európai Kupát is, a vásárvárosok kupáját is megszerezte. Varga Zoltán hitéhez és pályafutásához méltóan a harc mezején, a futballpályán esett el - zárta beszédét.

Az emléktábla avatáson részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság és a Ferencváros Baráti Kör képviselője is.

Kapcsolódó elemek