Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vonják felelősségre a gyulafehérvári elkövetőket!

A Fidesz felháborodással fogadta a gyulafehérvári magyarokat ért újabb támadás hírét, és arra kéri a román hatóságokat, hogy mihamarabb vizsgálják ki az ügyet, az elkövetőket pedig vonják felelősségre tettükért.


Dátum: 2011-06-21 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:41.336422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felidézte, hogy részeg román fiatalok szombat este baseball-ütővel verték meg Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és kollégáját, miközben magyarságuk miatt szidalmazták őket. Tették ezt azért, mert a rektor le akarta fényképezni a katolikus intézményeket megrongáló román huligánokat.

A Fidesz elutasít minden olyan cselekedet, ami az utóbbi években javuló magyar-román kapcsolatokat veszélyeztetheti - emelte ki a kormányzópárt, hozzátéve: Oláh Zoltánnak és kollégájának pedig mielőbbi gyógyulást kívánnak.

Hétfőn internetes honlapján a Keresztalja című katolikus hetilap arról számolt be, hogy román huligánok egy csoportja baseball-ütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. A Kolozsváron szerkesztett lap honlapján azt írta, hogy az eset szombat este történt, a konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.

Az ittas állapotban levő fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseball-ütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze. A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek.

Kapcsolódó elemek