Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a Samsung Chemical gyárát Tatabányán

Kedden a Tatabányai Ipari Parkban átadták a Samsung Chemical műanyag granulátumot gyártó üzemét. A létesítmény 80 embernek ad munkát.


Dátum: 2011-06-21 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:46.317905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az üzemben évente 20.000 tonna alapanyagot állítanak elő, amelyet különféle elektronikai és autóipari alkatrészekhez használnak fel - mondta el a megnyitón Baek Hwang, a Samsung Samsung Cheil Industries vezérigazgatója.

A dél-koreai vállalat három hektáros területet vásárolt a Tatabánya és Környe határában lévő ipari parkban, itt építette fel 7000 négyzetméteres üzemcsarnokát.

A beruházás értékét a vállalat nem közölte, de a területen felállított információs tábla szerint a gyár létesítését az Európai Unió és a magyar állam együttesen 224 millió forinttal támogatta.

A Samsung Magyarországon nyitotta első európai gyárát, azóta a kezdeti 10 millió dollárról 4,3 milliárd dollárra növelte itteni bevételét. A gödi, jászfényszarui és szigetszentmiklósi gyárak több ezer embernek adnak munkát - mondta el 2011 februárjában a Samsung Electronics európai elnöke, Seok Pil Kim (Szeok Pil Kim) a Samsung Forum 2011 budapesti megnyitóján.

Kapcsolódó elemek