Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Norvégiába látogat szerdán Orbán Viktor

Norvégiába látogat szerdán Orbán Viktor kormányfő, ahol találkozik a skandináv ország miniszterelnökével, Jens Stoltenberggel.


Dátum: 2011-06-22 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:47.757778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két kormányfő délután közös sajtótájékoztatót tart Oslóban.

Jens Stoltenberg január közepén járt Budapesten, és tárgyalt Orbán Viktorral. A magyar miniszterelnök akkor arról biztosította norvég kollégáját, hogy a magyar krízisadók, amelyek norvég cégeket is érintenek, átmeneti jellegűek a magyar gazdaságban.

A norvég kormányfő akkor, a magyar EU-elnökség elején azt mondta: Magyarország elnökségi programja igen lényeges témákkal foglalkozik, lefedi az EU és egész Európa előtt álló nagyobb kihívásokat, ezért Norvégia támogatja annak céljait.

Kapcsolódó elemek