Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai: A piaci reakció épp jó időpontban jött + videó

Óriási lépés volt a GDP-arányos államadósság 4 százalékpontos csökkentése azon a jó úton, hogy Magyarország visszaküzdje magát a megbízható adósok körébe - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)felügyelőbizottságának elnöke szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2011-06-22 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:23:51.603094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Járai Zsigmond az m1 Ma reggel című műsorában

Járai Zsigmond hangsúlyozta: az adósságcsökkentés mellett a megbízhatóságot nagymértékben javítja, hogy az ország tartaléka 30 milliárd euró körül van, a költségvetés a beígért pályán halad, az államháztartás deficitje nem fogja meghaladni a tervezettet, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy nőtt az ország tőkevonzó képessége is.

A műsorban a jegybank felügyelőbizottsági elnöke szólt arról, hogy sok lépés vezet a jó gazdaságpolitikához, köztük az adócsökkentés, a költségvetési kiadás mérséklése, a bürokrácia leépítése, a vállalkozás egyszerűbbé tétele. Vonzóvá kell tenni Magyarországot a befektetők számára, amihez kiegyensúlyozott költségvetés, reformok szükségesek. Az államadósság tartósan csökkentéséhez, a gazdaság tartósan növekedéséhez szükséges lépések történtek meg az elmúlt esztendőben - mondta Járai Zsigmond.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 30, 'source_type': 'media', 'source_id': 7257, 'target_type': 'article', 'target_id': 109059, 'relation_type': 'describes'}