Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán a kínai kormányfővel és Hillary Clintonnal is tárgyal

Budapestre látogat jövő hét csütörtökön az amerikai külügyminiszter; a Tom Lantos Intézet megnyitójával kapcsolatban a magyar fővárosba érkező Hillary Clinton kétoldalú megbeszélést folytat majd Orbán Viktor kormányfővel - nyilatkozta a magyar miniszterelnök szóvivője szerdán az MTI-nek Oslóban.


Dátum: 2011-06-22 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:04.208736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter a norvég fővárosban tárgyaló magyar kormányfő megbeszélései előtt ismertette az MTI-vel Orbán Viktor közeljövőbeli programjait. Pénteken és szombaton kétnapos látogatásra Budapestre érkezik Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök, aki szombaton találkozik Orbán Viktorral, majd a két kormányfő közösen részt vesz a Magyar Tudományos Akadémián a kelet-közép-európai gazdasági fórumon, ahol mindketten előadást tartanak.

Kedden Orbán Hannoverbe utazik, ahol a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására értékeli az elmúlt féléves magyar uniós elnökségi ciklust. Ellátogat Rüsselsheimbe, az Opel központjába is, ahol találkozik és tárgyal az autógyár vezetőivel - közölte a szóvivő. Jövő hét szerdán lesz a felavatási ünnepsége Ronald Reagan egykori amerikai elnök budapesti szobrának, amelynek alkalmából a magyar fővárosba érkezik Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter.

Jövő héten Hillary Clinton is Budapestre látogat a Tom Lantos Intézet június 30-i megnyitójával összefüggésben. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az amerikai diplomácia jelenlegi vezetőjével szintén folytat majd kétoldalú tárgyalásokat Orbán Viktor. Végül a jövő hét végén, pénteken Varsóba utazik a magyar kormányfő az EU-elnökség átadás-átvételére - ismertette a miniszterelnök szóvivője.

Kapcsolódó elemek