Varga László Társaság alakul
Az Országgyűlés közelmúltban elhunyt korelnökének nevét viselő Varga László Társaságot hoznak létre csütörtökön Budapesten kereszténydemokrata szervezetek fővárosi elnökei. Az egyesület elnökévé Semjén Zsoltot, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesét, országgyűlési képviselőt (Fidesz) választják.
Dátum: 2003-06-11 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:09.370279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti elnökei a "kereszténydemokrata egység szolgálatára" hozzák létre a szervezetet.
Az alapítók hangsúlyozzák: az egyesület egyszerre tekinti feladatának Varga László emlékének és politikai hagyatékának megőrzését.
"Meg kívánjuk őrizni a keresztény értékek következetes képviseletét, és megalkuvás nélkül képviselni a nemzeti, keresztény értékrendet" - olvasható a nyilatkozatban. A dokumentum aláírói vallják: "csak a kereszténydemokrácia alkalmas arra, hogy a XXI. század vezérlő eszméje legyen".
Varga László fideszes parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke május 17-én, életének 93. évében hunyt el.
OS - fidesz.hu