Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország működő jogállam

A Velencei Bizottság állásfoglalása teljesen világos atekintetben, hogy Magyarország a hatalommegosztás elvén alapuló és működő demokratikus jogállam lesz az új alaptörvény hatálybalépését követően is - hangzott el Gulyás Gergely és Prőhle Gergely szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-06-22 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:05.744583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Velencei Bizottság (VB) az új magyar alkotmányt véleményezte. A közel 30 oldalból álló jelentést hivatalosan hétfőn tették közzé. A bizottság pénteki ülésén Magyarországot Gulyás Gergely és Szájer József képviselte. Az európai parlamenti képviselő részletesen ismertette a magyar álláspontot, Gulyás Gergellyel közösen megfogalmazták, hogy a jelentés mely részeivel értenek egyet, és mellyel nem.

A Velencei Bizottság állásfoglalása teljesen világos atekintetben, hogy Magyarország a hatalommegosztás elvén alapuló és működő demokratikus jogállam lesz az új alaptörvény hatálybalépését követően is - reagált a jelentésre Gulyás Gergely. Azokban a belpolitikai vitákban, melyeket az elmúlt hónapokban megvívtunk, a VB jelentése egyértelműen megerősíti azt, hogy az álláspontunk helyes volt, de vannak olyan részletek is, melyet korábban is vitattunk, és most is, valamint vannak tárgyi tévedések is - fogalmazott a képviselő. A tévedésekre példaként Gulyás Gergely a sarkalatos törvények ügyét említette.

A VB szerint túl sok a hivatkozás a sarkalatos törvényekre az új alkotmányban. Gulyás Gergely elmondta: a sarkalatos törvényekkel szabályozott területek száma nem nőtt, hanem csökkent. Korábban 28 területen volt szükséges kétharmados törvény elfogadása, ez most az új alaptörvény elfogadásával 26 lett. Az alapjogi törvényeknél számtalan esetben a jövőben nem szükséges sarkalatos törvény, viszont bizonyos gazdasági, a nyugdíjrendszer alapjaival kapcsolatos jogszabályok kétharmados törvénnyel szabályozandóak. A kormány és az Országgyűlés a VB iránymutatásait eddig is figyelembe vette. Maga a Velencei Bizottság is üdvözli azt, hogy a márciusi ajánlásai jelentős részét a kormány figyelembe vette - tette hozzá a képviselő.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy részletes szakmai álláspontját a kormány rövidesen ki fogja alakítani. Az alapvető kérdésekben a bizottság véleménye Magyarország számára kedvező, de vannak olyan állítások, melyeket nem tudunk elfogadni - fogalmazott a politikus. A képviselő szerint a nemzetiségiekkel kapcsolatos szabályozás területén példamutató az alaptörvény. Az EBESZ bolzanoi ajánlásaival, illetve korábban a státusztörvény kapcsán kialakított velencei bizottsági véleménnyel összhangban áll az, ami az új alaptörvényben szerepel - tette hozzá. A bizottság jelentése arra is kimondja, hogy nem volt megfelelő az együttműködés a kormány és az ellenzék között az alkotmányozás folyamatában. Gulyás Gergely elmondta, ezzel a megállapítással egyetértenek, emiatt azonban az ellenzéket terheli a felelősség.

Prőhle Gergely aláhúzta: a Velencei Bizottság véleményét a magyar diplomácia - mint korábban is - figyelembe veszi, tiszteletben tartja, és kész a folyamatos konzultációkra. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a Velencei Bizottság kritikai megállapításokat is tesz, de ezek olyanok, melyek végén mindig az szerepel, hogy majd a gyakorlat dönti el a helyességét. A bizottság olyan véleményt fogalmazott meg, amely további egyeztetést, a párbeszéd fenntartását javasolja. A politikus természetesnek tarja, hogy a konzultációt - különös tekintettel a meghozandó sarkalatos törvényekre - folytatni fogják.

Prőhle Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy teljesen egyértelmű a Velencei Bizottság állásfoglalása azzal kapcsolatban, hogy a magyar alkotmánynak nincs "extraterritoriális jellege", és jogos, hogy a kormány felelősséget vállal a határon túli magyarokért. A politikus sajátos és egyedi interpretációnak tartja Dzurinda szlovák külügyminiszter megnyilatkozását a Velencei Bizottság jelentése ügyében. Első helyen a külhonban élő kisebbségek sorsáért az az ország felel, ahol élnek, de egy nemzetközi dokumentum sem vitatja az anyaország értük vállalt felelősségét - szögezte le Prőhle Gergely. Gulyás Gergely üdvözli, hogy Mikulas Dzurinda ilyen fontosnak tartja a Velencei Bizottság mostani állásfoglalását, de - mint mondta - akkor ez legyen így minden állásfoglalás esetében is. Emlékeztetett arra, hogy korábban a bizottság egyértelműen elutasító, Szlovákiát elmarasztaló határozatot fogadott el a nyelvtörvény ügyében.

Kapcsolódó elemek