Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legyen béke ismét a sportpályákon!

A Nemzeti Együttműködés Kormányának az a célja, hogy rend legyen a sportpályákon, hogy az emberek nyugodt körülmények között szurkolhassanak a kedvenc csapatuknak - hangsúlyozta a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Kontrát Károly. Bánki Erik kifejtette, a kormány határozott célja, hogy ismét a családok számára közös szórakozássá váljon egy sportesemény. Borbély Zoltán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az MLSZ partnerként tekint a szurkolókra.


Dátum: 2011-06-22 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:07.041680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kontrát Károly kitért arra is, hogy a módosítások révén a labdarúgás sportágában 2012. július 1-től fokozott és kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzéseken kötelezővé válik a beléptetési rendszer. Ehhez - folytatta - pénzügyi támogatást is nyújt a jövőben a kormány. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvénymódosítások elfogadása esetén a sport huliganizmus már nem szabálysértési, hanem bűncselekményi következményekkel fog járni. Mint fogalmazott, a kormány egyértelmű célja, hogy a sportpályákon ismét béke legyen.

Ha rend van, ismét tele lesznek a lelátók

Bánki Erik, a Parlament Sport- és turizmus bizottságának elnöke kifejtette: az európai példák azt mutatják, hogy ha rend van a sportpályákon, akkor 50 százalékkal megemelkedik a mérkőzésekre kilátogatók száma, és emellett megteremtik a lehetőségét annak is, hogy ismét a családok számára közös szórakozássá váljon egy sportesemény. Mint folytatta, a Legfelső Bíróság, az ügyészség és a kormány együtt dolgozta ki a javaslatcsomagot, és a kormány 960 millió forintot biztosít a biztonsági rendszerek kiépítésére.

A rendezőé a felelősség

Borbély Zoltán az MLSZ kommunikációs vezetője kiemelte: a Magyar Labdarúgó Szövetség partnerként kezeli a szurkolókat, és reményét fejezte ki, hogy a szigorodó szabályokat nem kell majd alkalmazni a jövőben. Magyarázatképpen hozzátette: a változásokra szükség volt, ugyanis a nemzetközi szabályok szerint minden esetben a rendezőé a felelősség. Hozzátette: a klubok kérésére eltekintettek a szurkolói kártya kötelező bevezetésétől, ugyanakkor létrehozták a Szurkolói Irodát.

Kapcsolódó elemek