Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Woody Allen reklámozza Franciaországot

Woody Allen amerikai színész-rendező egy reklámfilmben unszolja honfitársait: utazzanak Franciaországba, egyék a francia krumplinak (French fries) nevezett hasábburgonyát, és ne haragudjanak a franciákra, amiért ellenezték az iraki háborút.


Dátum: 2003-06-11 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:09.677111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az utóbbi időben sok vita volt a két ország között. Remélem, hogy ezt most mindkét részről félreteszik, és újra ki tudják bontakoztatni nagyszerű barátságukat" - mondja a művész a Szeressünk újra egymásba című videóban, amelyet a francia idegenforgalmi hivatal készíttetett.

A franciabarát propagandafilmet, amelyben az amerikai média keddi híradása szerint szerepel Wynton Marsalis dzsesszmuzsikus és egy New York-i tűzoltó is, mutogatják az amerikai idegenforgalmi újságíróknak, és közzéteszik a www.francetourism.com weblapon is.

Januártól márciusig 15 százalékkal kevesebb amerikai töltötte szabadságát Franciaországban, mint tavaly ebben az időszakban. A franciarajongó Allen New Yorkban vette fel a szimpátiavideót, amelyben kijelenti, hogy a French friest nem akarja freedom friesnak (szabadságkrumplinak) nevezni, amint egyes franciabíráló amerikaiak szorgalmazták. A feleségének sem akar francia csók (French kiss: nyelves puszi) helyett szabadságcsókot (freedom kiss) adni - toldotta meg a komikus-rendező a dpa szerint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek