Budai Gyula feljelentette Borovszky Timeát
A Borovszky Tímea vezette Esélyegyenlőségi Főigazgatóság 2006 és 2009 között a kötelező alapfeladatait olyan cégeknek szervezte ki, amelyek az oktatási tárca munkatársainak érdekeltségébe tartoztak. Budai Gyula vizsgálata szerint a főigazgató olyan szervezet támogatásáról is dönthetett, amelyben ő maga kuratóriumi tag volt. Ezért a kormánybiztos szerdán feljelentést tett - közölte a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
Dátum: 2011-06-23 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:12.486448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egykori Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz tartozó igazgatóság vezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával jelentette fel Budai Gyula.
A kormánybiztos vizsgálata szerint a főigazgatóság olyan feladatokra kötött megbízási szerződéseket, amelyek ellátása jogszabályi kötelezettsége lett volna, és amely feladatokhoz megfelelő szakértelemmel és kapacitással rendelkezett - idéz a vizsgálat megállapításából a Magyar Nemzet. A szerződéseket arra hivatkozva kötötték, hogy feladataik elvégzésére nincs kapacitásuk és megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársuk.