Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta a kabinet a Magyar Munka Tervet

A kormány május 24-i ülésén tárgyalta és elfogadta a nemzetgazdasági miniszter által április 27-én benyújtott Magyar Munka Tervet - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormány által eldöntött módosításokkal frissített terv a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható.


Dátum: 2011-06-23 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:20.951805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar gazdaság egyik legfontosabb problémája a foglalkoztatás nemzetközi viszonylatban kirívóan alacsony szintje, amelyre az elmúlt évtizedben nem sikerült érzékelhető javulást eredményező megoldást találni. A kormány programjában elkötelezte magát az iránt, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa olyan intézkedésekkel, amelyek 10 év alatt 1 millió új adózó munkahely létrehozását eredményezik. Ehhez számos olyan strukturális intézkedésre is szükség van, amelyektől rövid távon nem várhatók látványos eredmények, de középtávon megalapozhatják a foglalkoztatás tartós és jelentős bővülését.

A Magyar Munka Terv a Széll Kálmán Tervben jelzett, a foglalkoztatás területét érintő strukturális változásokat mutatja be, szem előtt tartva a kormányprogramban vállalt célokat, és figyelembe véve az Új Széchenyi Terv keretében rendelkezésre álló uniós források adta lehetőségeket is.

A Magyar Munka Terv szövegét itt olvashatja.

Kapcsolódó elemek