Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Célhoz értünk: száz ügyben hozott áttörést az elnökség

Közel száz konkrét eredményt sikerült elérnie a magyar uniós elnökségnek - mondta el Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Magyar Külügyi Intézetben tartott rendezvényen. Rámutatott arra is, hogy a horvát csatlakozás elérése, a romastratégia és a Duna-stratégia megalkotása alapvetően a magyar stáb munkájának köszönhető.


Dátum: 2011-06-23 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:25.663810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Száz konkrét eredményt sikerült elérni az elnökségünk során - hangsúlyozta Ódor. Szerinte az egyik legnagyobb kérdés, hogy a júniust hogyan tudja lemenedzselni a magyar vezetés, amin még sok múlhat. A gazdasági kormányzás kapcsán elmondta, hogy mostanra csak egy vitás kérdés maradt, amely a túlzott deficiteljárásokat érinti. Elnökségünk során ezt a folyamatot végigvittük, a mi munkánk lezárult, és ezt a kérdést majd meg kell oldani. Fontos szempont volt a munka során, hogy próbáljuk megelőzni a túl nagy deficitek kialakulását - tette hozzá.

A horvát csatlakozásról kijelentette, hogy június 30-ig befejeződhetnek a tárgyalások. A horvátok ígéretet tettek arra, hogy teljesítik a feltételeket és az Európai Bizottság is felkészültnek tartja őket - vélte Ódor. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a tárgyalások most is zajlanak és nagyon jó az esély arra, hogy június végén lezárulhat a csatlakozási folyamat, ha az uniós csúcson is rábólintanak a horvát integrációra. Ez nemcsak Horvátországról szól, hanem az egész Nyugat-Balkánról, mivel ez perspektívát nyújt az ott lévő országoknak. Ami nem látszott a nyilvánosság előtt, az az április-május során lévő egyeztetések a tagországokkal, hogy mindenképpen álljanak a horvátok csatlakozása mögé - mutatott rá Ódor.

A teljes cikk az MNO-n olvasható.

Kapcsolódó elemek