Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A magyar elnökség magasra tette a lécet" - stafétabot-átadó Egerben

Egerben adta át az uniós elnökségi stafétát dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a következő soros EU-elnök, Lengyelország képviselőinek.


Dátum: 2011-06-23 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:28.202960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Park Szállóban tartott ünnepi eseményen az infokommunikációért felelős államtitkár röviden elemezte a magyar EU-elnökségnek a szakterületén elért eredményeit. Megítélése szerint az általa felügyelt területen a feladatokat befejezték.

A munkát becsülettel elvégeztük, sok sikert kívánok a lengyel kollégáknak - mondotta, majd átnyújtotta a díszes váltóbotot. Értékelésében dr. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: nagy tanulsága az elmúlt hat hónapnak, hogy a politika nem mindig a civakodásról, sokkal inkább a kompromisszumok kereséséről szól. A soros EU-elnökséget képviselő lengyel delegációt - élükön a miniszteri rangú Gaj Magdalenát és Kolodziejczyk Piotrot - azért hívták meg, hogy a gyakorlatban megtanult és átélt kérdéseket megosszák velük.

A teljes cikk képekkel a nyitraizsolt.hu oldalon.

Kapcsolódó elemek