Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas: az Európai Unió és Magyarország is a stabil agrárpiacban érdekelt

Az Európai Unió és Magyarország is az agrárpiacok stabilitásában, a kiszámítható árakban érdekelt - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön a G20 országok agrárminisztereinek párizsi megbeszéléseit összegezve.


Dátum: 2011-06-23 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:32.291079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter a találkozón az Európai Uniót képviselte, mint a közösség soros elnökségének megbízottja. Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a megbeszélés témája az élelmiszerárak ingadozásának megfékezése volt, ugyanis ez szavatolhatja hosszú távon a világ biztonságos élelmiszerellátását.

A tanácskozáson egy nyilatkozatot is elfogadtak a biztonságos élelmiszerellátás szavatolásának fontosságáról. Az akciótervnek - amely ehhez az eszközöket jelöli meg - a résztvevők szerint biztosítania kell a nagy piaci ármozgásoktól mentes körülményeket. Fazekas Sándor elmondta: többet kell termelni, hogy legyen elegendő áru a piacon, és legyenek tartalékok. Ehhez nélkülözhetetlen egy hatékony információs rendszer kiépítése, amelynek adatait a tagállamoknak meg kell osztaniuk egymással.

A biztonságos élelmiszerellátás csak úgy szavatolható, ha a piacok átláthatóak, valamint vonzóvá teszik a beruházók számára a mezőgazdasági szektort. A miniszterek szorgalmazták az árutőzsdék szigorú, átlátható felügyeletét, és a hatékony kockázatkezelést a mezőgazdasági piacokon.

Fazekas Sándor kitért arra, hogy a kisgazdaságok támogatása is szerepelt a napirenden, mivel sok országban túlnyomórészt ezek biztosítják a lakosság élelmiszerellátását. A miniszter reményét fejezte ki, hogy azok a megoldások, amelyeket a tanácskozáson találtak az élelmiszerárak ingadozásának letörésére hatékonyak lesznek, hiszen a következő évtizedekben a világ lakossága milliárdokkal növekszik, és az embereket biztonságosan élelmezni kell.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak a Közös Agrárpolitika (KAP) véglegesítésénél figyelembe kell vennie a G20 csoport döntéseit.

Kapcsolódó elemek