Biogáz erőműnek adott területet Tatabánya
Tatabánya önkormányzata 48.000 négyzetméteres területet apportált a város és a hulladékkezelő AVE Tatabánya Zrt. közös tulajdonában lévő vállalkozásba, amely biogáz erőmű létesítésére nyújtott be pályázatot - tájékoztatott a város polgármestere csütörtökön.
Dátum: 2011-06-23 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:33.010418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmidt Csaba (Fidesz) elmondta, az apport értéke 97 millió forint. A tulajdonostárs AVE ugyanekkora mértékű kézpénzes tőkeemelést hajt végre a közös cégben. A tervezett üzem az AVE dubnik-völgyi hulladéklerakójának közelében épülne meg, mintegy három hektáros területen, kétmilliárd forint értékben. Az egy megawatt teljesítményű létesítményben évente 100 ezer tonna hulladékból nyerhető biogáz.
A gázfejlesztéshez egyrészt szennyvíziszapot használnának fel, másrészt a felaprított hulladékot vízben áramoltatva baktériumokkal bontanák le, aminek melléktermékeként jó minőségű komposzt keletkezik. A metángáz elégetésével villamos energia és hő állítható elő. A hőt a viszonylag közeli élményfürdő és a szociális intézmény fűtésére használnák, illetve önkormányzati területen virág és zöldség termesztésére alkalmas üvegházakat létesítenének. A létesítmények 20-25 új munkahelyet teremthetnek.
A projekttársaságban 49 százalék az önkormányzat, 51 százalék az AVE Tatabánya Zrt. tulajdonrésze. A vállalkozás pályázott az Új Széchenyi Terv forrására, ahol maximum a beruházás összegének fele nyerhető el támogatásként.