Pénteken ismét drágul az üzemanyag
Elsősorban a kőolaj jegyzésárának növekedése miatt 3 forinttal emelkedik az üzemanyagok ára pénteken. Geszti László, a Mol ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságíróknak elmondta: a forint árfolyamának alakulása önmagában nem indokolt volna üzemanyagár-emelkedést. A pénteki 3 forintos drágulásból csak 50-60 fillért tesz ki a forint gyengülése a dollárral szemben.
Dátum: 2003-06-11 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:11.569847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója ehhez hozzátette, hogy a forint árfolyamának változása a Mol egészének gazdálkodására sem gyakorolt komoly hatást.
A pénteki áremelkedés oka a kőolaj-jegyzésárak növekedése, ami azzal magyarázható, hogy az iraki export újraindítása késik, az amerikai import pedig az alacsony készletek miatt még mindig jelentős.
Az árváltozást követően a 91-es oktánszámú motorbenzinért 225,50 forintot, a 95-ös benzinért 228,50 forintot, a 98-asért 237,50 forintot kell fizetni literenként. A gázolaj ára 205 forintra emelkedik. A listaártól azonban az egyes kutaknál elhelyezkedéstől függően eltérhetnek az árak.
Geszti László jelezte: drámai üzemanyag-árváltozásra nem kell számítani az elkövetkező hónapokban.
Horváth Ferenc, a Mol igazgatója szerint középtávon is tartható a kőolaj áránál az OPEC által előirányzott 22 és 28 dollár közötti sáv. A kitermelt mennyiséggel ugyanis nincsenek problémák, az OPEC folyamatosan mintegy 2 millió tonnával termel többet mint az általa előirányzott 25,4 millió tonna. Emellett Oroszország is növelte kitermelését, ráadásul Irak várhatóan 2004-től már jelentős exporttal rendelkezhet.
Az üzemanyag-forgalomban a Mol számára kedvező lehet, hogy a szomszédos országokban lassan megkezdődik az árak kiegyenlítődése az uniós szinthez. Ausztriában ez már megtörtént, Szlovákiában július 1-jétől csak a jövedéki adó emelése miatt literenként 25 forinttal kerül többe a motorbenzin és 20 forinttal a gázolaj.
Éves szinten az üzemanyag-turizmus miatt kieső forgalmat 50-60 millió literre becsülik a Molnál.
MTI - fidesz.hu