Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: a célkitűzések 98 százalékát elértük + képek

Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat. Tekintse meg a csúcstalálkozóról készült képeket!


Dátum: 2011-06-23 22:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:37.017191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtök este, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség elért nagy és látványos sikereket is. Mint hozzátette, ezek egyikére, a horvát EU-csatlakozás ügyére ezen a csúcstalálkozón tesznek pontot.

Orbán úgy fogalmazott, hogy a gazdasági kormányzás ügyét Magyarország 99 százalékig elvitte az áttörésig. Kiemelte azt is, hogy az Európai Unió történetében most először sikerült romastratégiát alkotni. Azt gondolom, hogy megbecsülést harcoltunk ki Magyarországnak - mondta Orbán Viktor. Szerinte ma az ország megítélése nem olyan, mint amilyen két-három éve volt, "amikor a hazugságainkról, az adathamisításról és a megbízhatatlanságunkról voltunk híresek". Most - folytatta - azt mondják, hogy a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek. Az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit - jelentette ki a kormányfő.

Kapcsolódó elemek