A legfontosabbakat rögzítenék kétharmados törvényben + videó
Az ország szempontjából legfontosabb adózási kérdéseket rögzítené kétharmados törvényben a Fidesz. Lázár János a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: nem minden adózási kérdést kötnének kétharmados többséghez. Ha a politikai elit vissza akarja szerezni az emberek bizalmát, akkor a politikusokra, közéleti szereplőkre, állami vezetőkre szigorúbb büntetőeljárási szabályokat kell alkalmazni - szögezte le a frakcióvezető a vonatkozó törvényjavaslat kapcsán.
Dátum: 2011-06-24 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:39.297066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János szerint a Fidesz-frakció elsöprő többségben fogja azt az indítványt támogatni, melyet az alkotmányügyi bizottság korábban előterjesztett. Ez nem kevesebbről szól, minthogy a magyar politikai osztály hozzon szigorúbb szabályokat arra az esetre, ha ők maguk követnek el bűncselekményeket - tette hozzá. Ha meg akarjuk az országot változtatni, ha a politikai elit vissza akarja szerezni az emberek bizalmát, akkor a politikusokra, közéleti szereplőkre, állami vezetőkre szigorúbb büntetőeljárási szabályokat kell alkalmazni - szögezte le a frakcióvezető. Megjegyezte azt is, hogy nem fog sérülni a védelemhez való jog, de felhívta a figyelmet arra, hogy egy bűncselekmény felderítése szempontjából kulcsfontosságú az első 24 óra azért, hogy meglesznek-e a bizonyítékok.
Az elmúlt 20 év tapasztalata alapján azonban a frakcióvezető indokoltnak tartja, hogy például a gyerekvállalás utáni költségek szabályozása, vagy az állami nyugdíjrendszer kizárólagosságának törvényi deklarációja kétharmados törvény legyen.