Gál Kinga eredményes évet tudhat maga mögött
A Policy Solutions elemzése szerint a szakpolitikai kategóriában Gál Kinga (Fidesz)az év magyar európai parlamenti képviselője.
Dátum: 2011-06-24 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:41.108548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzés szerint Gál Kinga (Fidesz) kifejezetten eredményes évet tudhat maga mögött azzal, hogy két raportőri megbízatást is sikerrel fejezett be. Az alapvető jogok helyzetéről, majd a demokráciajogok és az emberi jogok terjesztésének pénzügyi eszközéről szóló jelentése kapott széleskörű támogatást. Gál Kinga emellett véleményezői munkát is végzett, ő volt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményről készült vélemény felelőse. Gál Kinga az alapvető emberi jogok és a kisebbségvédelem egyik legelismertebb uniós képviselője, az EP Kisebbségi Munkacsoportjának vezetője - írták.
Bauer Edit (Magyar Koalíció Pártja) a Policy Solutions értékelése szerint szakpolitikai munkája alapján lett az év határon túli magyar EP-képviselője, a politikai munkát tekintve Tabajdi Csaba (MSZP).