Izrael mindenütt fel fog lépni a terrorizmus ellen
Az izraeli hadsereg továbbra is "mindenütt fel fog lépni a terrorizmus ellen" - jelentette ki Ariel Saron izraeli kormányfő az Abdelaziz ar-Rantiszi Hamász-vezető megölésére tett sikertelen próbálkozás másnapján.
Dátum: 2003-06-11 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:12.164482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem változott a politikánk, továbbra is mindenütt fellépünk a terrorizmus ellen" - idézte az izraeli katonai rádió a kormányfő minisztertanácsi ülésen elhangzott szavait.
"Továbbra is harcolni fogunk a szélsőséges terrorista szervezetek vezetői ellen, a zsidók meggyilkolására indított terrortámadások szervezői és pénzelői ellen, amíg a másik tábor (a palesztin fél) nem teszi ezt" - mondta Saron az AFP hírügynökség szerint, arra az izraeli követelésre utalva, hogy a Mahmúd Abbász vezette palesztin kormány fegyverezze le az olyan szélsőséges csoportokat, mint a Hamász és az Iszlám Dzsihád.
Rantiszi, a legjelentősebb palesztin fegyveres ellenálló mozgalom, a Hamász egyik vezetője megsebesült a kedd délelőtti támadásban, de életben maradt.
Saron e kijelentései George Bush amerikai elnöknek a Rantiszi elleni izraeli helikoptertámadás miatti bírálata után hangzottak el. A legújabb, útiterv néven ismertté vált közel-keleti béketerv az erőszak teljes leállítását követeli mindkét oldaltól. Bush szerint a Rantiszi elleni - polgári személyek halálával és sebesülésével járó - támadás veszélyezteti a jordániai Akabában az izraeli és a palesztin kormányfő között az amerikai elnök jelenlétében létrejött egyezmény megvalósulását.
MTI - fidesz.hu