Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Hatékony intézményi együttműködés

A Külügyminisztérium és az Információs Hivatal "nagyon hasonló területen mozognak", és az elmúlt egy évben hatékony együttműködési rendszer alakult ki a két intézmény között - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten.


Dátum: 2011-06-24 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:44.025194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a tárcavezető kifejtette: ugyan a szerkezeti átalakítások következtében a kormány a külügyminiszteren keresztül gyakorolja irányítási jogkörét az Információs Hivatalban, annak továbbra is önálló a jogállása, és szakmailag önállóan végezheti a munkáját. Mint emlékeztetett, egy évvel ezelőtt a hivatal a Külügyminisztérium irányítása alá került. A miniszter a kormány megbízása alapján a nemzetbiztonsági törvényben meghatározott jogköröket gyakorolja a hivatal működését illetően - fűzte hozzá. A fő cél az, hogy a hivatal a kormány egészének segítse a munkáját, a szerkezeti átalakítás jó irányba tett lépés volt - jelentette ki a külügyminiszter. Hozzátette: a többi tárca is elégedett a hivatal munkájával.

A hagyományos diplomáciai tevékenység és a polgári hírszerzés "tere, közege, célrendszere" egymáshoz nagyon közel áll - vélekedett. Úgy látta, több terület, amellyel az Információs Hivatal foglalkozik, nem a külpolitikához tartozik, ezért önálló az intézmény, sok téma azonban kötődik a külpolitikához. A tartalom hasonló, az eszközök tekintetében van eltérés - mutatott rá. Martonyi János szerint "az Információs Hivatal fő felhasználója a Külügyminisztérium, a külpolitika". A tárca és a hivatal közötti párhuzamosságokat nem számolják fel, mert sokszor előnyös, hogy ugyanazt a témát kétféle szempontból is megvizsgálják - fogalmazott.

Tűrhetetlen, ha zaklatják a diplomatákat

Nem tűrjük, hogy diplomatáinkat zaklassák, ha ez folytatódik, határozott lépésekre kerül sor - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a tárcavezető a Minszkben szolgálatot teljesítő magyar diplomaták ügyéről Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) kérdésére kijelentette: elfogadhatatlan, hogy illegális eszközökkel megfigyeljék a diplomatákat és családtagjaikat. A minszki magyar nagykövet azért lett a támadások céltáblája, mert Magyarország tölti be jelenleg az EU Tanácsának elnöki posztját - vélekedett a miniszter. Hozzátette: Fehéroroszország tagadja, hogy köze lenne a támadásokhoz. Júniusban egy olyan videó került fel az internetre, amelyen a nagykövet feleségének beállított nőnek viszonya van egy olasz férfival. A Külügyminisztérium akkor súlyos és durva provokációnak nevezte a felvételt.

A tárcavezető az ülésen Németh Szilárd István (Fidesz) érdeklődésére elmondta: a kárpátaljai magyarok "megfélemlítése, zaklatása" az ukrán törvények alapján is jogellenes. Az akciók abbamaradtak, de továbbra is figyelemmel követik az eseményeket - hangsúlyozta. Ugyancsak a fideszes képviselő kérdésére úgy fogalmazott, a román közigazgatási átalakításokkal kapcsolatban a kormány jelezte a fenntartásait. Figyelemmel követik a történéseket, és szóvá teszik, ha olyan lépésre kerül sor, amely nem áll összhangban az európai normákkal - közölte. Ugyanakkor emlékeztetett: még nincs kialakult elképzelés az ügyben.

Azt illetően, hogy a szlovén kormányfő, Borut Pahor nemrégiben Magyarország elszigetelésére tett utalást, úgy fogalmazott, az ügy "alapvetően a szlovén félnek kellemetlen". Nem szeretnék kihasználni a helyzetet, de a tisztázásra igényt tartanak - jelentette ki. Ven Csia-pao kínai kormányfő magyarországi látogatása igen nagy jelentőséggel bír - közölte a miniszter Lezsák Sándor (Fidesz) kérdésére. Mint kifejtette, a kínai miniszterelnök az egész térségnek üzen látogatásával, és nagyon fontos, hogy ebben Magyarországot tekinti hídfőállásnak.

Több képviselő érdeklődött az arab tavasz eseményeiről, a kérdésről Martonyi János úgy vélekedett, hogy nem akarnak tanácsokat adni az érintett országoknak, de a rendszerváltozásban szerzett tapasztalataikat szívesen megosztják velük. Kiemelte a Tripoliban működő magyar nagykövetség munkáját is. Ameddig szükséges, maradnak, a tripoli magyar diplomaták vállalják a feladatot - jegyezte meg. Hozzáfűzte: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is megköszönte a tevékenységüket.

Ugyancsak több képviselő utalt a hamarosan befejeződő magyar EU-elnökségre is, a külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "nem trófeák gyűjtése" volt a céljuk, hanem az, hogy bebizonyítsák, képesek elvégezni a poszttal járó feladatokat. Ez sikerült is, becsülettel helytálltunk - vélekedett, hozzátéve: azonban a félévből hátralévő napok nem lesznek könnyűek.

Kapcsolódó elemek