Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nézőpont: Járóka Lívia az év magyar EP-képviselője

A Nézőpont Intézet elemzése szerint Járóka Lívia (Fidesz-KDNP) volt az év magyar európai parlamenti képviselője, mert az Európai Roma Stratégia élharcosaként sikerült áttörést elérnie, és közben a nemzeti érdeket képviselte az európai belpolitikában.


Dátum: 2011-06-24 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:46.951336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézet pénteken juttatta el az MTI-hez az elemzését, amelyből kiderül, hogy a magyar EP-képviselők munkáját három fő szempont szerint értékelték.

Először megvizsgálták a képviselők európai belpolitikában játszott szerepét, ennek alapján szerintük Surján László (Fidesz-KDNP) munkája volt a legfigyelemreméltóbb, mivel ő volt a 2010-es európai költségvetés jelentéstevője. Kiemelték továbbá Gál Kinga (Fidesz-KDNP) tevékenységét, megemlítve, hogy a képviselő terjesztette az Európai Parlament elé az alapvető emberi jogok európai uniós helyzetéről szóló jelentést.

Az intézet második vizsgálati szempontja a magyar belpolitika európai megjelenése volt; úgy látták, ebből a szempontból a szocialista politikusok - Tabajdi Csaba, Göncz Kinga - voltak a legaktívabbak.

A harmadik, legfontosabb szempontnak azt tekintették, milyen mértékben sikerült érvényesítenie a magyar EP-képviselőknek a magyar érdekeket az európai belpolitikában. A Nézőpont Intézet szerint a leglátványosabb munkát a 2009 és 2014 közötti ciklus második évében ezen a területen Járóka Lívia (Fidesz-KDNP) végezte; Magyarország számára legfontosabb tevékenysége a Roma Integrációs Keretstratégia kidolgozása volt. Emlékeztettek arra: Járóka Lívia jelentését az Európai Parlament 90 százalékos többséggel fogadta el. Mint írták, összességében elmondható, hogy a képviselő elmúlt évi munkája, az európai romapolitika megalapozása, nagy előrelépés a kisebbségi integráció terén, amely Magyarország nemzeti érdeke.

A Policy Solutions intézet az év magyar európai parlamenti képviselőjének a szakpolitikai kategóriában Gál Kingát (Fidesz-KDNP), a határon túli képviselők közül pedig a felvidéki Bauer Editet (Magyar Koalíció Pártja) tartja; az erről szóló elemzésüket szintén pénteken juttatták el az MTI-hez.

Kapcsolódó elemek