A jövő az elért eredményekre alapozva folytatódik
A polgári koalíciós kormány politikája középpontjába a családot állította; az elmúlt négy esztendő alatt csaknem háromszorosára emelte a gyermeknevelési támogatásokat - mondta szerdán Cegléden a Fidesz és az MDF közös választási fórumán Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum országos választmányának elnöke.
Dátum: 2002-03-14 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:28.282980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF-es honatya, aki a ceglédi választókerületben a Fidesz-MDF jelöltje, közölte: ha a polgári kormánynak ismét bizalmat szavaznak a választók, "amiben egyébként nem kételkedem", akkor a jövő az elért eredményekre alapozva, azok javításával folytatódik.
Csáky András jelezte, hogy 2006-ig az adómentes jövedelmet az egygyermekes családoknál 1 millió, a kétgyermekeseknél 2 millió, a háromgyermekeseknél pedig 3 millió forintra kívánja emelni a polgári kormány.
A családok otthonteremtését segítő kormányintézkedésekről szólva elmondta: az elmúlt két év alatt több szociális bérlakás épült fel, mint korábban tíz éven át összességében.
- El kell érni, hogy a következő esztendőkben évente átlagosan legalább 7500 szociális bérlakás épüljön fel az önkormányzatok közreműködésével, állami támogatással - hangoztatta a politikus.
Közölte: 2006-ig a lakásépítések és -vásárlások után felvehető szociálpolitikai kedvezmény összege gyermekenként 1 millió forint, de legfeljebb 3 millió forint lesz.
Csáky András kitért arra, hogy a félmilliós lélekszámot meghaladó hazai cigányság társadalmi elszigetelődése és leszakadása nemcsak a cigány kisebbség számára jár hátránnyal, hanem a társadalom többsége számára is.
- Egy polgári kormány számára világos, hogy a cigányság gondjait hosszú távon még enyhíteni sem lehet pusztán segélyezéssel, a kiút mindenképpen a munka és a tanulás - vélekedett az MDF-es képviselő.
Rámutatott: az elmúlt négy év alatt 800-ról 12 ezerre nőtt a cigány ösztöndíjasok száma, 2006-ig pedig meg kell kétszerezni még ezt a számot is.
Az infrastrukturális beruházások sorából Csáky András kiemelte az országot keresztben átszelő M8-as autópálya megépítését, amely Cegléd környékét is érinti majd és 80 év után szünteti meg Magyarország kettéosztottságát.
- Még az idén megkezdődik a Cegléd mellett elhaladó 4-es számú főút autóúttá történő szélesítése is, és ezzel párhuzamosan a térség több települését tehermentesítő elkerülő utak fogják övezni - mondta a Fidesz-MDF képviselőjelöltje.