Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyitni kell az Európán kívüli befektetők irányába

Gyorsíthatja a gazdasági stagnálásból való kilábalást a szerkezet-átalakítás, továbbá nyitni kell más, Európán kívüli befektetők irányába is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Veszprémben egy gazdasági fórumon.


Dátum: 2011-06-24 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:24:52.356483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta: ebből a szempontból óriási jelentőségű, hogy a kínai miniszterelnök szombaton Magyarországra látogat. Úgy fogalmazott, hogy Kína "mint egyértelműen erős, nagyon nagy növekedési ütemet felmutatni tudó gazdasági hatalom, stratégiai partner lehet Magyarország számára, befektetési célpont, a magyar vállalkozások számára pedig a kínai piac exportcélpont". Az alternatív piacok keresése stratégiai jelentőségű - jelezte a vezető kormányzati politikus. Emlékeztetett arra, hogy az eurózóna mély válságot él át, meglátása szerint az unió belső piacán az egyik legkiszolgáltatottabb gazdaság a magyar. Szinte kizárólag Európába exportálunk - mutatott rá, hozzátéve: "azt mondhatjuk, hogy a magyar gazdaság a németnek van kiszolgáltatva".

Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a gazdasági aktivitás tekintetében Magyarország az utolsó előtti Európában, csak Máltát előzzük meg. A másik "sokkoló" adat, hogy az ország csaknem 10 millió lakosából gazdaságilag mindössze 3,8 millió az aktív - mutatott rá. Ez azt jelenti, hogy ennyien tartanak el 6,2 millió embert - fogalmazott Navracsics Tibor. Szerinte ahhoz, hogy Magyarország legalább Közép-Európában versenyben tudjon maradni, egymillió legális munkahelynek kell létrejönnie, avagy legálissá válnia.

A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány számos intézkedést tett annak érdekében, hogy Magyarország gazdaságilag versenyképesebbé váljon; ezt szolgálta már tavaly az adórendszer átalakításának megkezdése, januártól pedig az arányos egykulcsos jövedelemadó bevezetése. A cél az, hogy a segélyalapú megélhetésből minél több embert lehessen "átterelni" a munkaalapú megélhetésre - mondta.

A vállalkozás-fejlesztést célozza az Új Széchenyi Terv, de az országos feltételrendszer "áthangolását" jelenti a Széll Kálmán Terv is - ismertette. Veszprém megyéről szólva Navracsics Tibor két kitörési pontot említett. Szerinte a Balaton-Bakony-Somló háromszögben a turizmus és a hozzá kötődő szolgáltatóipar óriási tartalékokat rejt magában, hasonlóképpen az Ajka-Várpalota ipari tengely ipari jellegű vállalkozásainak a fejlesztése.

Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balatonfüred fideszes polgármestere a fórumon elmondta: 75 százalékról 38-ra esett vissza az utóbbi 15 évben a külföldiek száma a balatoni szálláshelyeken, az átlagos tartózkodási idő mindössze 1,5 vendégéjszaka. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csaknem 100 oldalas kiadványát - Vonzó tájak, feltörekvő gazdaság, ígéretes fejlesztések címmel - a kamara elnöke, Markovszky György mutatta be.

Kapcsolódó elemek