Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zágrábba látogatott Schmitt Pál

A horvát főváros vendége Schmitt Pál köztársasági elnök, aki a horvát államfő meghívására az Államiság napja alkalmából pénteken érkezett Zágrábba, a horvát függetlenség kikiáltásának 20. évfordulóján rendezett megemlékezésre.


Dátum: 2011-06-26 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:02.651012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök Danilo Türk szlovén köztársasági elnököt is meghívta az évfordulóra. A vendéglátó köztársasági elnök díszvacsorát ad Schmitt Pál és Danilo Türk tiszteletére a zágrábi elnöki rezidencián, majd a három köztársasági elnök ünnepi gálakoncerten és az azt követő fogadáson vesz részt.

Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi hivatalvezetője Zágrábból az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a szombat esti ünnepi koncerten és az azt követő fogadáson részt vesz a függetlenségét 1991-ben ugyanezen a napon kikiáltó Szlovénia elnöke is, "tehát három államfő tesz hitet a jószomszédi kapcsolatok és a gazdasági együttműködés fontossága mellett". - Nyilvánvalóan meghatározza ennek az eseménynek a hangulatát az a hír - tette hozzá a hivatalvezető -, hogy pénteken Brüsszelben, a magyar európai uniós elnökség záró ülésén a részt vevő állam- és kormányfők megerősítették, hogy Horvátország zöld utat kap az uniós csatlakozási tárgyalásain még hátra lévő fejezetek lezárására. "Ez a hír nagyon kedvezően érinti Horvátországot, és mi is nagyon örülünk, hogy Magyarország ilyen pozitívan tudta segíteni Horvátország integrációját" - mondta Vajna Márton.

Előzőleg, pénteken a magyar államfő Ljubljanában is ott volt a szlovén függetlenség kikiáltásának 20. évfordulóján rendezett ünnepségeken, amelyekre Ljubljanába érkezett az osztrák, az olasz és a horvát elnök is.

A nap folyamán Zágrábban ünnepi ülésen emlékezett meg a Jadranka Kosor vezette kormány a horvát függetlenség kikiáltásának 20. évfordulójáról. Az ülésen, amelyen részt vett Ivo Josipovic köztársasági elnök és Luka Bebic, a horvát parlament elnöke, a miniszterelnök egyebek között hangsúlyozta annak fontosságát, hogy két évtizeddel ezelőtt "valósággá vált a horvátok ezeréves álma, az ország hazaérkezett, visszatért Európába". Ivo Josipovic államelnök egyebek között azt az utat méltatta, amely elvezet Horvátország EU-csatlakozásáig. Az államfő ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a csatlakozási tárgyalások befejezése új kezdetet és új kihívásokat is jelent. Úgy fogalmazott, Horvátország olyan szakaszba érkezett, amelyben a demokrácia már nem cél, hanem olyan eszköz, amellyel az állampolgárok növekvő jólétét kell elérni.

Az állami vezetés tagjai megkoszorúzták a Haza Oltára emlékhelyet, virágot helyeztek el Franjo Tudjman egykori köztársasági elnök sírjánál, a Mirogoj temetőben, majd Vukovárra utaztak, ahol megemlékeztek az 1991-ben a szerb túlerő által lerombolt város áldozatairól.

Kapcsolódó elemek