Font: Évi húszmilliárdot hozhat a hamburgeradó
A népegészségügyitermékdíj-javaslat előterjesztője azt nem erősítette meg a 180 percben, hogy ezt az összeget az egészségügyiek bérére fordítják.
Dátum: 2011-06-27 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:09.939004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éves szinten körülbelül húszmilliárd forint bevételre számít a kormányzat a népegészségügyi termékdíjból - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Font Sándor, a törvényjavaslat egyik beterjesztője. A politikus nem erősítette meg Szócska Miklós egészségügyi szakállamtitkár kijelentését, hogy ezt az összeget egy az egyben az egészségügyiek béremelésére fordítják majd, hiszen - tette hozzá - nagyon sokan, iskolák, önkormányzatok, állnak sorba a pénzért, amelynek felhasználását végül a költségvetési törvény rendezi majd. Font Sándor hozzátette viszont, egyértelmű cél az, hogy az így befolyt adók nagy részét továbbra is a tudatosabb, egészségesebb életmód kialakítására fordítsák, de a hamburgeradóként emlegetett termékdíjjal nemcsak kevésbé sós és kevésbé cukros ételek-italok gyártására akarják ösztönözni a termelőket, hanem a hagyományos, kisüzemi magyar termékeket is védeni szeretnék.