A mérnöki presztízs
Dátum: 2011-06-27 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:12.242519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munka becsülete lassan áll helyre; ehhez sok-sok álláshely kell, és nem mellékesen az is, hogy munkából jobban meg lehessen élni, mint segélyből. Mindenki örömmel látja és várja a multinacionális - profitjukat Magyarországon visszaforgató és nem hazautaló - vállalatokat, de itt az ideje, hogy a hazai kisvállalkozások magukra találjanak: sok-sok állami támogatás révén. Bizony itt az ideje annak is, hogy ne csak a szavak, de a kivitelezhető programok szintjén is előnyben részesüljenek, s például a közbeszerzéseken is ez a kör élvezzen elsőbbséget. A mérnöki presztízs - akár a barométer - a gazdaság állapotát tükrözi. Ha a mérnököt keresik és megbecsülik, akkor jól fut a munkaalapú gazdaság; épül, fejlődik az ország.