Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növeli a versenyképességet a közös uniós szabadalom

Növelni fogja az európai uniós vállalatok versenyképességét a közös uniós szabadalom, különösen az innovációs tevékenységtől nagyban függő cégek körében - hangoztatta az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára a témáról hétfőn Luxembourgban folytatott EU-miniszteri eszmecserén.


Dátum: 2011-06-27 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:20.371224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy vélte, az új rendszer - ha sikerül életbe lépnie - olcsóbbá és kevesebb adminisztrációval megszerezhetővé teszi a szabadalmat, és ösztönzést ad az innovációnak.  A 27 EU-tagország közül 25 (Spanyolország és Olaszország maradt ki) korábban megállapodott abban, hogy úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat.  A tagországok most a végrehajtási szabályokról és a fordítási rendszerről tárgyalnak - ez utóbbi volt a fő ok, amiért a két tagállam kimaradt az együttműködésből. Ezt követően a miniszteri Tanácsnak, amelynek elnöke csütörtökig Magyarország, még egyeztetnie kell az Európai Parlamenttel.

Michel Barnier a hétfői versenyképességi miniszteri vita elején emlékeztetett arra: az uniós szabadalom lehetővé teszi majd, hogy bármely EU-tagország feltalálója bármely tagállamban ilyenért folyamodjon. A kevesebb adminisztrációval párhuzamosan a valamennyi uniós tagállamban érvényes szabadalmi oltalom kiváltása a mai 23 300 euróról nagyjából a tizedére csökken. Cséfalvay Zoltánnal együtt Barnier is úgy ítélte meg, hogy a jogalkotási javaslatokról szóló megállapodás fontos üzenet lenne a fogyasztóknak, hiszen ismét konkrét lépéssel igazolná, hogy az unió kíván és képes lépéseket tenni a versenyképesség növelése és a gazdaságélénkítés érdekében.

Úgy vélte, az új rendszer - ha sikerül életbe lépnie - olcsóbbá és kevesebb adminisztrációval megszerezhetővé teszi a szabadalmat, és ösztönzést ad az innovációnak.  A 27 EU-tagország közül 25 (Spanyolország és Olaszország maradt ki) korábban megállapodott abban, hogy úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat.  A tagországok most a végrehajtási szabályokról és a fordítási rendszerről tárgyalnak - ez utóbbi volt a fő ok, amiért a két tagállam kimaradt az együttműködésből. Ezt követően a miniszteri Tanácsnak, amelynek elnöke csütörtökig Magyarország, még egyeztetnie kell az Európai Parlamenttel.

Kapcsolódó elemek