Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliárdos aszálykár

Akár a 100 milliárd forintot is elérheti országosan az aszály okozta kár az idén - mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkára szerdán. A szakember hangsúlyozta: az aszálykár bekövetkezett, mostmár a károkat kellene enyhíteni.


Dátum: 2003-06-11 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:14.989862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Gábor szerint a kalászosok kára országosan elérheti a 40 milliárd forintot. Az őszi búza termésátlaga például várhatóan 3 tonna körül lesz hektáronként, de inkább még ennél is kevesebb. Az átlag termés normális időjárási viszonyok között hektáranként több mint 4 tonna. A MOSZ főtitkára szerint a tömegtakarmány jelentős mennyiségének kiesése nagy gondokat okozhat az állattenyésztésben. Ezt a takarmánybázist ugyanis külföldről nem lehet pótolni. A kukoricatermésről a szakember még nem bocsátkozott jóslásokba, de szerinte a terméskiesés mértéke 10-20, sőt 30 százalékos is lehet.

A MOSZ főtitkára szerint a gabonatermés még így is fedezni fogja a hazai szükségleteket, némi többlet lehet az abraktakarmányoknál, a tömegtakarmány esetében a hiány viszont jelentős mértékű, mintegy 50 százalékos lehet.

Rendkívül nagy károkat okozott Horváth Gábor szerint a szárazság a zöldségekben, ahol a növényi kultúrák öntözés nélkül sok helyen tönkremennek. Ezért a szakember szerint minden segítget meg kell adni azoknak, akik öntözni tudnak, hogy élhessenek ezzel a lehetőséggel. A MOSZ főtitkára szerint mindenekelőtt kármentésre volna szükség, főleg a zöldségfélék tekintetében. Emellett pénzügyi segítséget kellene nyújtani a gazdálkodóknak oly módon, hogy a különféle pályázatokban vállalt kötelezettségeik teljesítése alól az idei évben felmentést kapnak azok, akiknél az aszálykár mértéke igazolhatóan elérte a 15 százalékot. Horváth Gábor úgy vélte, hogy meg kellene nyitni egy százmilliárd forintos hosszú távú hitelkeretet, amely 15 évre elosztva mérsékelné a mostani aszály következményeit. Ehhez az államnak kamatpreferenciát kellene nyújtania. A MOSZ vezető tisztségviselője utalt arra, hogy tisztában van a költségvetés jelenlegi teherbíró képességével, ezért is tette a MOSZ a hosszú távú hitelprogram-javaslatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek