Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stratégiai ágazatok: nőhet az állam szerepe

A kormány továbbra is törekszik arra, hogy erősítse az állam szerepét a stratégiai ágazatokban, illetve a stratégiai vállalatokban - mondta Fellegi Tamás hétfőn Bécsben, egy újságírói kérdésre válaszolva.

Dátum: 2011-06-27 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:28.682522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A nemzeti fejlesztési miniszter az EU és a Kőolaj-termelő Országok Szervezete (OPEC) éves találkozóját követő sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Elmondta, "leginkább az energiaágazatban" jöhet ez szóba.

A miniszter nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy mennyi és milyen forrást szán erre a kormány. Hangsúlyozta azonban, nem önmagában az állami részesedés szerzése a cél, jövedelmezőnek is kell lennie a tulajdonszerzésnek. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a finanszírozás módját anélkül, hogy növekedne az államadósság - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek