Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Brüsszel

Dátum: 2011-06-28 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:30.564524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Máté T. Gyula: A horvátok be fognak lépni. Nem holnap, ahogy felkészültségük indokolná, de holnapután mindenképpen, mert fél év alatt annyit sulykoltuk Brüsszelben, hogy a leglustább bürokrata is áttanulmányozta Zágráb bizonyítványát. S látta, hogy ott jó jegyek vannak. Mint ahogy nem tabu többé az unió további balkáni bővítése sem.

Az unió nyugati nagyjai zárnák a kapukat, nekünk azonban elemi érdekünk, hogy szomszédainkkal egy közösséghez tartozzunk. Ezért fontos a schengeni határok bővítése is, s ezért lényeges, hogy bevezettük a brüsszeli köztudatba: Kelet- és Közép-Európa többé nem lesajnált szegény rokon, társutas, hanem az Európai Unió jogokkal rendelkező része. Önálló véleménye, mi több, a „hivatalostól” eltérő véleménye is lehet.

Kapcsolódó elemek