Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabilizálódik a zöldségpiacok helyzete az EU-ban

Talán némi túlzással, de el lehet mondani, hogy az Európai Unió csütörtökön leköszönő magyar soros elnöksége fél év alatt közel egyévi munkát végzett el a mezőgazdasági politikai témákat illetően - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Luxembourgban az MTI-nek. Stabilizálódni látszik a zöldségpiacok helyzete Európában - jelentette ki az európai uniós keddi találkozóján elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a luxembourgi ülés kezdete előtt.


Dátum: 2011-06-28 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:33.700119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: fontos, hogy az EU megtartsa, visszaszerezze exportpiacait is. Több unión kívüli ország - köztük Oroszország - a németországi hasmenésjárvány idején importkorlátozásokat vezetett be egyes, az EU-ból érkező élelmiszerekre. Az uniós illetékesek szerint azonban ezeknek nincsen létjogosultságuk, hiszen az EU élelmiszerei biztonságosak. Erről a témáról a miniszterek az Európai Bizottság tájékoztatását várják - jelezte Fazekas Sándor. A brüsszeli bizottság a múlt héten bejelentette, hogy orosz illetékesekkel megállapodást írt alá, amelynek értelmében Moszkva hamarosan feloldja az uniós zöldségekre kivetett beviteli tilalmat.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az unió folytatja a termelők támogatását is, hiszen erre szükség van ahhoz, hogy az EU polgárai, így a magyar lakosság is, egészséges élelmiszerekhez jussanak. A miniszterek a hónap elején tartott rendkívüli találkozón uniós gyorstámogatásról döntöttek a zöldségtermelők számára. Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kijelentette: arra számít, hogy a következő hónapra teljesen helyreáll a fogyasztói bizalom, és a termelők a rendelkezésre álló teljes készletüket értékesíteni tudják. Rámutatott: a nyár közeledtével a primőrök mellett már a szántóföldi zöldségek is megjelennek a piacokon. Úgy vélte, most már lecsengenek a járvánnyal kapcsolatos korábbi, nagyrészt felelőtlen nyilatkozatok miatt kiváltott botrány hullámai is. A német mezőgazdasági miniszter, Ilse Aigner a luxemburgi találkozó előtt elmondta: megítélése szerint országában a piacok már mintegy négyötöd részben helyreálltak. A német miniszter is fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy mielőbb meginduljon az export Oroszországba.

"Magyarország közel egy évnyi munkát végzett el fél év alatt"

Kedden volt a magyar elnökség alatt rendezett utolsó miniszteri találkozó, az agrártárcák vezetőinek értekezlete. Fazekas Sándor emlékeztetett: a hat hónap alatt nyolc agrárminiszteri ülést rendeztek, köztük egy rendkívüli találkozót e hónap elején. Úgy vélte: az elnökség alatt kezelt legfontosabb kérdés az unió közös agrárpolitikájának jövőbeni alakulása volt, ezt az elnökség a következtetések tanácsi elfogadásával megoldotta. Nem mindegy, hogyan alakul a mezőgazdasági politika, hiszen a gazdák támogatása Brüsszelből érkezik - fejtette ki. Kiemelte: a következtetések szerint erős agrárpolitikára, átgondolt fejlesztésekre, beruházásokra van szükség az unióban.

Az elnökségnek menet közben felmerült problémákkal is meg kellett küzdenie, mint a dioxinbotrány, illetve a zöldségpiaci problémák az elmúlt hetekben - mutatott rá Fazekas Sándor. A közös halászati politikával kapcsolatosan elmondta: az elnökség alatti kezdeményezés volt, hogy az édesvízi haltartás hangsúlyosabb szerepet kapjon. Fazekas Sándor hangoztatta: azon is dolgozott a magyar elnökség, hogy a következő, lengyel elnökségnek megfelelően előkészített állapotban adja át a stafétát. Ma is előredolgozunk már, olyan témák vannak napirenden, amelyek a további munkát segítik - szögezte le. Külön beszélt a miniszter az élelmiszerárak ingadozásáról, az arra adható válaszokról. Ez a kérdés téma volt a húsz legfejlettebb, illetve vezető feltörekvő országot tömörítő G20 csoport agrárminiszteri találkozóján is. Ez a probléma mindenkit foglalkoztat, hiszen nincsen olyan élelmiszer, amelynek ne emelkedett volna az ára - mutatott rá Fazekas Sándor.

Hangsúlyozta, hogy szélsőséges áringadozások a termelőket is fenyegetik, a befektetőket pedig óvatosságra késztetik. Az áringadozás csökkentésére szerinte megoldás lehet a tárolás-készletezés, a jobb piaci adatszolgáltatás és termésbecslés. Fontos, hogy az unió megfelelő intervenciós készletekkel rendelkezzen, miközben most a világban minimálisak a tartalékok. A közös agrárpolitika jövőjéről magyar elnökség alatt hozott döntés is az áringadozások csökkentésének irányában hat - hangoztatta Fazekas Sándor. Ilyen elemnek minősítette a tartalékolásról, az aktív piaci eszközökről kidolgozott iránymutatásokat, a fiatal gazdák segítését, valamint a helyi termelés ösztönzését is.

Folytattja az EU a legrászorultabbak támogatását

Azon dolgozik az Európai Unió magyar elnöksége, hogy mielőbb megoldódjanak a leginkább rászorultak segítését célzó uniós élelmiszerprogrammal kapcsolatban felvetődött problémák - hangoztatta Fazekas Sándor. A tagországok között nézeteltéréseket okozott a program jövőbeni működése, ráadásul az Európai Bíróság egy közelmúltbeli döntése nyomán úgy tűnik, jövőre a korábbi évekre eső, nagyjából félmilliárd eurós értéknek csak alig több mint egyötödét lehet erre a célra fordítani. 

Nagyon fontos programról van szó - szögezte le az elnöklő magyar miniszter, emlékeztetve arra, hogy a gazdasági válság, a szegénység sok családot nehéz helyzetbe hozott. A programból a részt vevő uniós tagállamokban több millióan részesülnek, tavaly például 13 millióan kaptak segélyt. Idén összesen félmilliárd euró értékű gabonafélét és tejtermékeket osztanak szét a részt vevő 20 tagállamban a leginkább rászorulók között, ebből Magyarországon több mint 14 millió eurónyit. A program eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a mezőgazdasági termelőknél felhalmozódott élelmiszer-felesleget (az intervenciós készleteket) elossza a rászorulók között. Később úgy módosult, hogy bizonyos feltételek mellett a készletek piaci beszerzéssel is kiegészíthetőek legyenek.

Az Európai Bíróság azonban áprilisban úgy ítélkezett, hogy a jelenlegi uniós szabályok csak a fölös intervenciós készletek erejéig teszik lehetővé a program kiterjedését. Ha erre a tagországok nem tudnak megoldást találni, a program jövőre csupán mintegy 113 millió eurós kerettel rendelkezhet. Fazekas Sándor elmondta: problémát jelent az is, hogy egyes tagállamok az élelmiszersegély-programot nem az agrárpolitika, hanem a szociálpolitika részeként szeretnék látni. Jelezte, a magyar elnökség arra törekszik, hogy minél előbb sikerüljön döntésre jutni a vitás kérdésekben.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az unió folytatja a termelők támogatását is, hiszen erre szükség van ahhoz, hogy az EU polgárai, így a magyar lakosság is, egészséges élelmiszerekhez jussanak. A miniszterek a hónap elején tartott rendkívüli találkozón uniós gyorstámogatásról döntöttek a zöldségtermelők számára. Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kijelentette: arra számít, hogy a következő hónapra teljesen helyreáll a fogyasztói bizalom, és a termelők a rendelkezésre álló teljes készletüket értékesíteni tudják. Rámutatott: a nyár közeledtével a primőrök mellett már a szántóföldi zöldségek is megjelennek a piacokon. Úgy vélte, most már lecsengenek a járvánnyal kapcsolatos korábbi, nagyrészt felelőtlen nyilatkozatok miatt kiváltott botrány hullámai is. A német mezőgazdasági miniszter, Ilse Aigner a luxemburgi találkozó előtt elmondta: megítélése szerint országában a piacok már mintegy négyötöd részben helyreálltak. A német miniszter is fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy mielőbb meginduljon az export Oroszországba.

"Magyarország közel egy évnyi munkát végzett el fél év alatt"

Kedden volt a magyar elnökség alatt rendezett utolsó miniszteri találkozó, az agrártárcák vezetőinek értekezlete. Fazekas Sándor emlékeztetett: a hat hónap alatt nyolc agrárminiszteri ülést rendeztek, köztük egy rendkívüli találkozót e hónap elején. Úgy vélte: az elnökség alatt kezelt legfontosabb kérdés az unió közös agrárpolitikájának jövőbeni alakulása volt, ezt az elnökség a következtetések tanácsi elfogadásával megoldotta. Nem mindegy, hogyan alakul a mezőgazdasági politika, hiszen a gazdák támogatása Brüsszelből érkezik - fejtette ki. Kiemelte: a következtetések szerint erős agrárpolitikára, átgondolt fejlesztésekre, beruházásokra van szükség az unióban.

Az elnökségnek menet közben felmerült problémákkal is meg kellett küzdenie, mint a dioxinbotrány, illetve a zöldségpiaci problémák az elmúlt hetekben - mutatott rá Fazekas Sándor. A közös halászati politikával kapcsolatosan elmondta: az elnökség alatti kezdeményezés volt, hogy az édesvízi haltartás hangsúlyosabb szerepet kapjon. Fazekas Sándor hangoztatta: azon is dolgozott a magyar elnökség, hogy a következő, lengyel elnökségnek megfelelően előkészített állapotban adja át a stafétát. Ma is előredolgozunk már, olyan témák vannak napirenden, amelyek a további munkát segítik - szögezte le. Külön beszélt a miniszter az élelmiszerárak ingadozásáról, az arra adható válaszokról. Ez a kérdés téma volt a húsz legfejlettebb, illetve vezető feltörekvő országot tömörítő G20 csoport agrárminiszteri találkozóján is. Ez a probléma mindenkit foglalkoztat, hiszen nincsen olyan élelmiszer, amelynek ne emelkedett volna az ára - mutatott rá Fazekas Sándor.

Hangsúlyozta, hogy szélsőséges áringadozások a termelőket is fenyegetik, a befektetőket pedig óvatosságra késztetik. Az áringadozás csökkentésére szerinte megoldás lehet a tárolás-készletezés, a jobb piaci adatszolgáltatás és termésbecslés. Fontos, hogy az unió megfelelő intervenciós készletekkel rendelkezzen, miközben most a világban minimálisak a tartalékok. A közös agrárpolitika jövőjéről magyar elnökség alatt hozott döntés is az áringadozások csökkentésének irányában hat - hangoztatta Fazekas Sándor. Ilyen elemnek minősítette a tartalékolásról, az aktív piaci eszközökről kidolgozott iránymutatásokat, a fiatal gazdák segítését, valamint a helyi termelés ösztönzését is.

Folytattja az EU a legrászorultabbak támogatását

Azon dolgozik az Európai Unió magyar elnöksége, hogy mielőbb megoldódjanak a leginkább rászorultak segítését célzó uniós élelmiszerprogrammal kapcsolatban felvetődött problémák - hangoztatta Fazekas Sándor.

Kapcsolódó elemek