Megkezdték munkájukat a nemzetközi választási megfigyelők
Szerdán megkezdték munkájukat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának a 2002. évi magyar választások megfigyelését végző munkatársai.
Dátum: 2002-03-14 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:28.588598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EBESZ Választási Megfigyelő Csoportjának csütörtöki közleményéből kiderül: a Linda Edgeworth amerikai szakember által vezetett, választási szakértőkből és megfigyelőkből álló csoport feladata annak megállapítása, hogy a magyarországi választási folyamatok milyen mértékben felelnek meg a demokratikus választások nemzetközi normáinak.
A nyolc EBESZ-tagország küldötteiből álló csoport munkája kiterjed a választási folyamat olyan aspektusaira, mint például a jelölt- és listaállítás, a pártok kampányainak és a média szerepének vizsgálata, a választási testületek és helyi szervek előkészítő tevékenysége, a nemzeti és etnikai kisebbségek, illetve a nők részvétele, valamint a választásokkal kapcsolatos viták és vitás helyzetek kezelése.
Az EBESZ a választások lezárulta után egy hónappal összefoglaló elemzést tesz közzé a megfigyelők tapasztalatairól.