Hosszú a hazugságok utóélete
Dátum: 2011-06-29 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:54.554025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Akárhogy is nézzük, sem így, sem úgy nem jön ki a 12 ezer milliárdnyi eladósítás, még a Gyurcsány-Bajnai kormányok képviselőinek beszámolóit elnézve is cirka tízezer milliárd forint nem stimmel. Ezt az összeget kilenc-tíz éven át fogjuk még törlesztgetni. A fenti, egy tankönyvbe illő példa arra, milyen hosszúra nyúlik a hazugságok utóélete. Sajnos ez akkor is így van, ha a kollektív emlékezetből lassan kitörlődik, miként festették szépre az ország gazdasági helyzetét még néhány héttel az államcsőd közeli helyzet előtt is olyan politikusok, mint például a ma már függetlenségre játszó Bajnai Gordon.