"A Kossuth tér kerüljön kizárólagos állami tulajdonba"
A Kossuth tér átalakítását, az ország alkotmányos főteréhez méltó környezet kialakítását célozza a tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslat - mondta expozéjában Balsai István (Fidesz) az Országgyűlés szerdai ülésén.
Dátum: 2011-06-29 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:55.661755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lázár János és L. Simon László fideszes, valamint Harrach Péter KDNP-s képviselőkkel közösen előterjesztett önálló képviselői indítványában Balsai István a többi közt azt kezdeményezte, hogy a tér átalakítása a kormányzati ciklus végére valósuljon meg, ezzel egyidejűleg a kormány költözzön ki a parlamentből.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy a kormány a második világháború után, korábbi, várban lévő épületeinek pusztulását követően költözött kényszerből a Kossuth térre, az Országgyűlés és a kormány egy épületben való elhelyezését azonban szerinte már semmi nem indokolja. Nincs szó kormányzati negyed kialakításáról, megalomán elképzelésekről - fogalmazott, pusztán arról szól az előterjesztés, hogy a parlamentet nemcsak tulajdonolni, hanem használni is kizárólagosan az Országgyűlés fogja. "Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Kossuth Lajos tér, amelyet úgy jelölünk meg, mint Magyarország alkotmányos főtere, szintén kerüljön kizárólagos állami tulajdonba", és azt csak a törvényhozás használja. Mint mondta, jelenleg sem az itt dolgozók parkolása nem megoldott, sem a nemzeti ereklyéket látogatók méltó fogadása és bebocsátása az épületbe. Hozzátette: az átalakítással az 1956-os sortűz áldozatainak emlékműve is jól látható lenne. Elmondta azt is: reméli, hogy az átalakítás költségeit már a jövő évi állami büdzsé tartalmazhatja.Répássy Róbert államtitkár azt mondta: a kormány megvárja az Országgyűlés végleges döntését a Kossuth tér rekonstrukciójával kapcsolatban, és végre fogja hajtani azt.
Vas Imre (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy az átalakítás által visszaállítható lesz a tér képzőművészeti arculatának 1944-et megelőző állapota, valamint szimbolikusan is érvényesül a hatalommegosztás.
Mint mondta, jelenleg sem az itt dolgozók parkolása nem megoldott, sem a nemzeti ereklyéket látogatók méltó fogadása és bebocsátása az épületbe. Hozzátette: az átalakítással az 1956-os sortűz áldozatainak emlékműve is jól látható lenne. Elmondta azt is: reméli, hogy az átalakítás költségeit már a jövő évi állami büdzsé tartalmazhatja.
Répássy Róbert államtitkár azt mondta: a kormány megvárja az Országgyűlés végleges döntését a Kossuth tér rekonstrukciójával kapcsolatban, és végre fogja hajtani azt.
Vas Imre (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy az átalakítás által visszaállítható lesz a tér képzőművészeti arculatának 1944-et megelőző állapota, valamint szimbolikusan is érvényesül a hatalommegosztás.