Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hétvégétől már szombaton délután kezdődik a kamionstop

Dátum: 2011-06-29 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:25:56.353917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Beköszönt a nyári időszámítás a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozásában is. A júliusi és augusztusi szombatokon a kamionstop este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. A tehergépkocsik változatlanul vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a magyarországi utakon.

A 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik (vontatók, lassú járművek, e járművekből és pótkocsikból álló járműszerelvények) forgalmának korlátozását közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják. A kamionstop időtartamának nyári kiterjesztését az átmenetileg visszaeső szállítási igények teszik lehetővé. A személygépkocsik hétvégi és ünnepnapi közlekedését a korlátozásnak köszönhetően az idegenforgalmi szezonban kevésbé akadályozzák és veszélyeztetik a lassabb, nehézkesebb tehergépjárművek.

A kamionstopot a nemzeti fejlesztési miniszter veszélyhelyzetben (pl. az országos tiszti főorvos által meghirdetett hőségriasztás miatt) a vidékfejlesztési miniszter egyetértésével átmenetileg felfüggesztheti.

A magyar és a külföldi rendszámú nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozására vonatkozó rendelkezések betartását a közlekedési hatóság, a rendőrség és a vámhatóság fokozottan ellenőrzi. A nyári korlátozás augusztus 31-én ér véget, akkortól ismét szombat estétől vasárnap estig kell majd parkolókban időzniük a tehergépjárműveknek.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

Kapcsolódó elemek