Együttműködés jött létre Zugló és a BKF közt
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és a XIV. kerületi önkormányzat, az egyezmény értelmében az önkormányzat segíti a főiskola felsőoktatási, szakmai és közösségi tevékenységét, különös tekintettel az infrastrukturális feltételek fejlesztésére és a hallgatók szakmai gyakorlati lehetőségeinek bővítésére.
Dátum: 2011-06-29 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:07.300860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megállapodást Vass László, a főiskola rektora és Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere írta alá a BKF-en szerdán - közölte a főiskola az MTI-vel. A közlemény szerint a BKF szakmai hozzáértésével és hallgatóinak aktív közreműködésével részt vesz az önkormányzat tájékoztatási munkájának fejlesztésében. A megállapodás értelmében a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola szakmai tevékenységeinek fejlesztésénél tekintetbe veszi Zugló önkormányzatának stratégiai céljait, az önkormányzat pedig támaszkodik a főiskola közreműködésére.