Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Virágzik a Tisza

Virágzik a Tisza a Szeged alatti szakaszán. A rövid életű kérészek nászrepülésüket szerdán késő délután kezdték - mondta el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának alelnöke.


Dátum: 2003-06-11 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:18.650328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nászrepülés során a hímek a víz felett, a levegőben megtermékenyítik a nőstényeket, s rövid időn belül elpusztulnak. A jelenség várhatóan 3-4 napig fog tartani - tájékoztatott Kasza Ferenc. Elmondása szerint a három évvel ezelőtti ciánszennyezéskor a szakemberek aggódtak a kérészek miatt is, ám a Tisza azon a nyáron is virágzott. Elmondta, hogy a mostani rajok azokból a petékből lettek, amelyeket a ciánszennyezés évében raktak le az akkor násztáncukat járó kérészek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek