Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés Brazíliavárosban

Közel húszezer köztisztviselő tüntetett szerdán Brazíliavárosban a CUT szakszervezeti szövetség felhívására a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Ez az első nagyobb kormányellenes megmozdulás azóta, hogy közel öt hónapja beiktatták államelnöki tisztségébe a volt vasmunkás és szakszervezeti vezetőt, Luíz Inacio Lula da Silvát.


Dátum: 2003-06-11 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:18.956625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tiltakozók, akiknek nagy többsége Lula da Silvára szavazott, a kormánytervezet elutasítására szólító táblákat lengetett. A nyugdíjreform megkurtítaná a köztisztviselők egyes kiváltságait, és köztisztviselői nyugdíjrendszert a magánszektorban érvényes szabályokhoz igazítaná. A nyugdíj- és az adórendszer reformja a Lula-kormány egyik nagy kezdeményezése, amelynek célja a közkiadások csökkentése. A reform hullámokat kavart az elnök pártjában, a Munkáspártban, de még az 1980-ban, a Lula által alapított CUT szakszervezeti szövetségben is, amelyik a mostani megmozdulást szervezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek