NFM: nem változik a villamos energia és a földgáz ára
A villamos energia és földgáz ármegállapításáról szóló rendeletek 2011. július 1-jével életbe lépő módosításai következtében az egyetemes szolgáltatással ellátott felhasználók által fizetendő végfogyasztói árak – a Széll Kálmán Tervben rögzített kormányzati elvárással összhangban – nem változnak - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtöki közleményében.
Dátum: 2011-06-30 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:22.833080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: a magyarországi háztartások az elmúlt években egyre nehezebb helyzetbe kerültek az energiahordozók árszínvonalának az átlagos árváltozást meghaladó mértékű növekedése miatt. A Kormány határozott szándéka, hogy a lakosság kiadásainak egyre nagyobb részét kitevő rezsiköltségek emelkedését a rendelkezésére álló eszközökkel megfékezze.
2011. június 30-ig a kapcsoltan termelt, kötelezően átvett villamos energiáért a piaci árnál magasabb árat kaptak a távhőtermelők. Ez a rendszer 2011. július 1-jei hatállyal megszűnik. Mivel az egyetemes szolgáltatókra kevesebb teher hárul a magasabb árszintű KÁT rendszerből, indokolttá vált a villamos energiáért fizetett egyetemes szolgáltatási árak szolgáltatóként átlagosan 4,2-4,5 százalékos csökkentése. Ezzel párhuzamosan július 1-jétől megtörténik a távhőszolgáltatás ártámogatásának forrásául szolgáló új tétel, a kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díj bevezetése. Az 1,2 Ft/kWh értékű, ÁFA alapot nem képező új díjtételt a villanyszámlán külön is feltüntetik majd a szolgáltatók.
Az energiapolitikáért felelős miniszter negyedévente határozza meg a földgáz egyetemes szolgáltatás, és ezzel összefüggésben az egyetemes szolgáltatók részére felajánlott földgáz árát. Ennek megfelelően a 2011. július 1-jével kezdődő negyedév árainak meghatározása érdekében – az árelőkészítésért felelős Magyar Energia Hivatal előterjesztése alapján – több minisztériumi gázárrendelet is módosul. A módosítások további indokai, hogy a távhőtermelési engedéllyel rendelkező felhasználók a gáztörvény 2011. július 1-jével hatályba lépő rendelkezései alapján már nem tartoznak a földgáz egyetemes szolgáltatási (ESZ) körbe, az ESZ a 20 m3/h alatti fogyasztókra és a 20 m3/h feletti lakossági felhasználókra szűkül. Így júliustól a különböző díjakat már az új struktúra alapján szükséges megállapítani. Az ún. importkorrekciós tényező megszüntetésével egyidejűleg az egyetemes szolgáltatási gázdíjak emelkednek.
A villamos energia és földgáz árának megállapításáról szóló rendeletmódosítások által kiváltott, ellentétes irányú árváltozások azonban mindkét területen maradéktalanul kiegyenlítik egymást. A szabályváltozások hatására – a kormány rezsibefagyasztásra vonatkozó vállalásával összhangban – a végfogyasztói árak tehát egyik esetben sem változnak. Az Országgyűlés által márciusban elfogadott energetikai tárgyú törvénymódosítások az energetikáért felelős miniszterhez utalták a távhő ármegállapítói feladatokat is. A távhő árak egészen addig a 2011. március 31-i szinten maradnak, amíg idén ősszel a nemzeti fejlesztési miniszter meg nem alkotja első rendeletét a hatósági ár mértékéről - zárul a tárca portálunkhoz csütörtökön eljuttatott közleménye.