Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olajos: A magyar elnökség rugalmasan tudott reagálni a váratlan eseményekre is

Az Európai Unió soros elnökségének átadását jelképező ünnepséget rendeztek csütörtökön Brüsszelben, a neves európai építmények kicsinyített mását felsorakoztató Mini Európa parkban, a Magyar Országgyűlés ötpárti alapítású brüsszeli irodája, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodája (Hunineu) szervezésében.


Dátum: 2011-06-30 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:26.358062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eseményen - Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárának jelenlétében - Hernyes Zoltán belgiumi magyar nagykövet jelképesen átadta az elnökséget a lengyel nagykövetséget képviselő Marek Kuberskinak. Beszédében Olajos Péter egyebek között arról beszél, hogy a most leköszönő magyar elnökség rugalmasan tudott reagálni a váratlan eseményekre is. Felsorolta az elmúlt félév eredményeit, és úgy vélte, azzal, hogy Magyarországot Lengyelország követi az elnöki poszton, Közép-Európa "visszakerül a térképre". A lengyel diplomata megtiszteltetésnek nevezte, hogy hazája a sikeres magyar elnökség munkáját folytathatja. Hozzátette, arra számítanak, hogy a most induló lengyel elnökség is eredményes lesz. A brüsszeli park vezérigazgatója, Thierry Meeus arra is emlékeztetett, hogy nem csupán két elnökség, hanem két elnökségi trió (spanyol-belga-magyar és lengyel-dán-ciprusi) közti váltásról van szó. Az elnökség utolsó napján magyar zászló lobogott a belga főváros talán leghíresebb építményén, a park mellett álló Atomiumon. A ceremónián csángó, kárpátaljai és szlovéniai magyar népdalok hangzottak el. A zászlóátadás magyar huszárok közreműködésével történt. Az elnökség átadása alkalmából számos más kulturális eseményt is tartottak a napokban Brüsszelben. A Mini Európa Parkban a hétvégén "magyar forgatagot" rendeznek, a látogatók a magyar gasztronómia és folklór érdekességeivel is megismerkedhetnek.

Kapcsolódó elemek