Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vörösiszap: még tart a munka

A veszélyhelyzet vége nem jelenti azt, hogy a katasztrófavédelem munkája befejeződött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa térségében, az érintett településeken még tart a munka - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ (UKKK) parancsnoka csütörtökön az MTI-vel.

Dátum: 2011-06-30 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:28.940344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Benkovics Zoltán elmondta, hogy az új devecseri lakóparkban épülő házak átadása augusztus 4-én fejeződik be, utána a kivitelezőknek az iszapömlésben lakhatatlanná vált otthonok közül még hatot el kell bontaniuk.

A tábornok közlése szerint a települések külterületein az elöntött földterületek mentesítéséből még hatvanezer köbméter összegyűjtött szennyező anyagot kell elszállítani, ami az időjárástól függően legalább két hetet vesz igénybe. A kolontári halastó kotrása, a Marcal folyó megtisztítása, a devecseri kastélypark helyreállítása és a katasztrófa egyéves évfordulójára épülő emlékpark kialakítása az őszre fejeződhet be.

A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek.Július 1-jével véget ér a csaknem kilenc hónapja tartó állami felügyelet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyárában. Az állami felügyelettel együtt pénteken a Veszprém megyére kihirdetett veszélyhelyzet is megszűnik.A katasztrófavédelem szakemberei csökkentett létszámmal, de folytatják a helyreállítási-újjáépítési feladatok végrehajtásának koordinálását és ellenőrzését, közöttük annak a hatvan háznak a helyreállítását, amely a katasztrófában csak kismértékben károsodott. A felújításra váró épületek - amelyek közül húsz Devecserben, tíz Kolontáron, harminc Somlóvásárhelyen található - tulajdonosaival elkezdik a támogatási szerződések megkötését. A vállalkozók és a mezőgazdasággal foglalkozók kárának enyhítése is folyamatban van. A feladatok koordinálása október végéig tart - mondta Benkovics Zoltán.

Kapcsolódó elemek